Florens 2025

Amikor, jó tíz évvel ezelőtt a Florens-t először tervezgettük, akkor valami hasonlót álmodtunk meg, mint amit 2025-ben megvalósítunk.

A Florens 2025-öt Miskolcon a Népkertben, a Városi Sportcsarnok környezetében tartjuk és azt gondoljuk, hogy megtaláltuk a tökéletes helyszínt. Itt szép és természetes környezetben, minden kiállítónak (szabad és zárt terület) az igényeit ki tudjuk elégíteni, ráadásul a kiállítóknak, árusoknak az elvárásaik és tematikáik szerint, három nagy egységben tudunk helyt adni.

A négy nap alatt a látogatók részére szakmai előadásokat tartunk és folyamatosan, ingyenes tombolán ajándékokat sorsolunk ki. A gyerekek számára is készülünk szórakoztató programokkal.

A Sportcsarnokban Bonsai Show-t és Tavaszi enteriőr kiállítást nézhetnek meg a látogatók, melyen a szakemberek munkái mellett, az óvodák által készített „Mese tavasz” mini enteriőröket is meg lehet majd csodálni.

A Florens-re a belépés ingyenes!

A sok ezres látogatói létszámot pedig Miskolc központi elhelyezkedése (max. egyórás autópálya kapcsolat Kassa, Nyíregyháza, Debrecen, Gyöngyös, Eger) és a széles körű marketingünk is garantálja!

Várunk szeretettel e nagyszabású rendezvényre minden építkezni tervező, kertet- virágot szerető, az otthonukat szépíteni akaró, vagy csak éppen kikapcsolódni, szórakozni vágyó látogatót!

Sashalmi László

Főszervező

A Florens 2025 során a Sportcsarnokban az

OTTHON

(belsőépítészet, okos otthon, lakáskultúra stb.),

a Sportcsarnok melletti szabad területen a

KERT

(kerti eszközök, virág, növény, kertépítés stb.),

a Sportcsarnok előtt pedig a

LAKÁS

(építő-, szigetelő anyagok, készházak, kerítés stb.)

tematika szerint kínáljuk a látnivalókat.

Regisztrációs játékszabályzat

A Florens kiállításon résztvevő látogatók között tombola játékot hirdetünk. Amennyiben kitöltenek egy Játék és regisztrációs lapot, majd meghallgatnak a színpadnál egy előadást és az ott elhelyezett gyűjtőládába bedobják a kitöltött lapot, akkor részt vesznek a játékban. A bedobott szelvényekből minden két órában kisorsolunk nyerteseket, akik ajándékcsomagot nyernek. A kiállítás zárásakor, vasárnap délután 17 órakor kisorsoljuk a Fődíjat is.

 

A Florens nyereményjátékában való részvétel feltételei:

Részvétel a 2025. évi Florensen, a Játék és regisztrációs lap kitöltése és leadása a helyszínen elhelyezett gyűjtőurnába.

Csak a valós adatokkal kitöltött és aláírt lapok vesznek részt a játékban!

A sorsolás időpontjai a Florens nyitvatartása alatt (május 29. – június 1.), két óránként. Utolsó sorsolás és a fődíj kisorsolása 2025. június 1. 17 óra.

Amennyiben a nyertesek a sorsoláskor nincsenek a helyszínen, úgy e-mailben értesítjük őket. Az át nem vett nyereményekért legkésőbb 2025. június 1. 19 óráig lehet jelentkezni a Kiállítás helyszínén!

Azáltal, hogy a Játékos a nevét, címét és e-mail címét tartalmazó „Játék és regisztrációs lap”-ját a 2025. évi Florens helyszínén található gyűjtőurnába helyezi, a Játékos feltétel nélkül beleegyezik és elfogadja azt, hogy:

 

– Nyertesség esetén neve és lakóhelyének helységneve nyilvánosságra kerüljön, továbbá a személyes adatait a Szervező a nyereményjáték lebonyolítása céljából a személyes adatok védelméről és közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezésének megfelelően kezelje.

– A nyeremény átadásáról kép- hang- és filmfelvétel készülhet, egyben hozzájárul ezen felvételek akár teljes egészének akár részleteinek későbbi promócióhoz történő felhasználásához, idő- és alkalombeli korlátozás és külön díjazás nélkül.

– Személyes adatai (név, postacím, e-mail cím) a Szervező adatbázisába nem kerülnek be, azokat a Szervező saját marketingtevékenysége céljából nem használja fel. A kitöltött Regisztrációs lapokat a Kiállítást követően megsemmisítjük.

– Az adatszolgáltatás önkéntes, adatait nem adjuk át harmadik félnek.

A tombola fődíja később kerül meghatározásra!