„Annak, aki a virágot szereti….”
Az ország legnagyobb, szabadtéren megrendezett, kerti és szabadidő életmód kiállítására hívjuk Önöket Miskolcra. A négynapos programot festői környezetben, a gyönyörű Avas-hegy lábánál, mintegy tízezer négyzetméternyi, ősfáktól is hangulatos területen a város főterén, másodszor rendezzük meg. A Florens hangulatát a közeli, történelmi múltú Avasi gótikus református templom negyedóránként megszólaló harangjának hangja teszi még emlékezetesebbé.
A Florens főbb tematikái a virág, kert, otthon, szabadidő. A kiállítás mintegy 6 ezer m2-es, körbekerített területén az említett négy kategóriába tartozó gyártók és kereskedők mutatják be és árusítják portékáikat, szabadtéren.
A Florens részeként, a Városháza új épületének impozáns aulájában „Tavaszi enteriőr” kiállítást szervezünk, melyen a szakemberek munkái mellett, óvodák által készített „Mese tavasz” mini enteriőröket is meg lehet csodálni.
Várunk szeretettel e nagyszabású tavaszköszöntő rendezvényen minden, virágot-kertet és otthont szerető, vagy éppen csak kikapcsolódni, szórakozni vágyó látogatót!
Miskolc, 2023. március 31.
Sashalmi László
főszervező